Elutazás Budapestről a Lufthansa járataival, majd transzfer a kikötőbe és a hajóra szállást követően az esti órákban megkezdődik a kihajózás és egyben egy felejthetetlen hajós utazás.
2. nap – Koppenhága
A dán főváros tele van történelmi épületekkel és régi, bájos kis utcákkal. Az ide látogatóknak érdemes megtekintenie a Gefion kutat, a királyi rezidenciát, az Amalienborg palotát, a Nyhavn-csatornát a hangulatos éttermeivel és festői kávézóival, a Christiansborg palotát, mely ma a dán parlament otthona, a Királyi Operaházat és a Rosenborg palotát, a Kings Gardens-t, a Kis hableány bronz szobrot és még sok minden mást.
3. nap - tengeren
A következő napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 7 éjszakán át otthonunkként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni számtalan szolgáltatásának valamelyikét.
4. nap – Hellesylt/Geiranger
A mai napon behajózunk a Storfjordon és annak 15 kilométer hosszú oldalágába, a Geiranger-fjordba, mely 2005 óta a világörökség részét képezi. Innen érhető el a Dalsnibba-hegy, ami a leglátványosabb kilátást nyújta a Geirnager-fjordra és annak páratlan környezetére, ahol számos lenyűgöző vízesés is található.
5. nap – Alesund
A XX. század elején egy tűzvész szinte teljesen elpusztította a várost, amelyet szecessziós stílusban építettek újjá, 2009-ben elnyerte a „legszebb norvég város” címet. Kikötést követően Alesundban egyaránt felfedezhető az építészet, a természet és a fjordok csodálatos világa.
6. nap – Flaam
Varázslatos tájak, szüntelenül csordogáló patakok, folyók és lenyűgöző hegyek jellemzik ennek a Aurlands-fjord belső végén elterülő kis bájos falunak a környezetét, melyet minden idelátogatónak fel kell fedeznie.
7. nap – Tengeren
Ezt a napot ismét a tengeren töltjük.
8. nap – Kiel - Hamburg - Budapest
A hajóból történő kiszállást követően egy félnapos kirándulást teszünk Lübeck városában, majd transzfer a repülőtérre és hazautazás a Lufthansa járataival Budapestre.
a repülőutat menetrendszerinti járatokkal Budapest-Hamburg-Budapest útvonalon
a transzfereket a reptér és kikötő között
személyenként 1 db 23 kg feladható poggyászt
egy félnapos kirándulást Lübeckben a hajóút után
a kétágyas elhelyezést 7 éjszakára a választott kabinkategóriában
a hajón teljes ellátást korlátozott italfogyasztással
a kikötői- és reptéri illetéket (125.000 Ft / fő)
a fedélzeti szervizdíjat (másnéven borravaló)
a közös utastér, számos fedélzeti létesítmény használatát a hajón
a kikötőben a csomaghordást be- és kiszálláskor
a magyar nyelvű idegenvezetést az út teljes idejére
"
["Részvételi díj nem tartalmazza"]=>
string(459) "
A díjon felül – igény szerint - fizethető: az egyéb italfogyasztás, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai, sztornó biztosítás (mértéke a teljes díj 3,0%-a), valamint utasbiztosítás!

A feltüntetett díj kétágyas elhelyezés esetén érvényes és az utazás meghirdetett programjában szereplő minden kötelezően fizetendő díjat tartalmaz. A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő a hajótársaság által elvárt juttatás (más néven borravaló), amelynek mértékét a hajótársaság határozza meg (kb. 10 EUR / fő / éj, vagy kb. 15 USD / fő / éj).
A díjon felül – igény szerint - fizethető: útlemondási biztosítás díja.
Többszemélyes kabinban minimális létszám alatti foglalás online módon nem lehetséges, annak lehetőségéről és összegéről kérjük tájékozódjon ügyintézőjénél.

2. nap – Tengeren
A következő napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 11 éjszakán át otthonunkként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni számtalan szolgáltatásának valamelyikét.
3. nap – Lerwick
A skóciai Shetland-szigetek fővárosából kiindulva olyan varázslatos tájakat és építményeket fedezhetünk fel, mint pl. Jarlshof őskori település, Mousa-szigete, a Scalloway-kastély, Sumburgh világítótorony stb.
4. nap – Tengeren
Ezt a napot ismét a tengeren töltjük.
5-6. nap – Reykjavík
Izland fővárosa a világ egyik legtisztább és legzöldebb városa, ahol olyan látványosságokat és nevezetességeket fedezhetünk fel, mint pl. a Hallgrímskirkja templomot, a Parlament épületét (Althingishus), a Városházát, a város skanzenjét (arbaejarsafn) vagy akár ebédelhetnek is a híres forgó üvegkupolájú Perlan luxus étteremben.
7.nap – Isafjordur
8. nap – Akureyri
A magas hegyek ölelésében fekvő város, Izland negyedik legnagyobb városa. Leghíresebb látványossága a Godafoss vízesés, de mindenképpen érdemes megtekinteni a botanikus kertet és az óvárosi részt.
9. nap – Tengeren
10. nap – Kirkwall
11. nap – Tengeren
12. nap – Hamburg - Budapest
A hajóból történő kiszállást követően egy félnapos kirándulást teszünk Hamburg városában, majd transzfer a repülőtérre és hazautazás a Lufthansa járataival Budapestre.

egy félnapos kirándulást Hamburgban a hajóút után
a kétágyas elhelyezést 11 éjszakára a választott kabinkategóriában

a kikötői- és reptéri illetéket (139.000 Ft / fő)

string(635) "
A díjon felül a helyszínen kötelezően fizetendő: Izlandi szállásadó (Kb. 17 EUR/fő/éj)

Elutazás Budapestről a Swiss járataival, megérkezés Miamiba, majd transzfer a szállodába.
2. nap – Miami
Ezt a napot Miamiban töltik, ahol lehetőségük lesz fakultatív program keretein belül vagy egyénileg felfedezni a várost.
3. nap – Hajóút kezdete
Reggeli a szállodában, majd transzfer a kikötőbe és kezdetét veszi egy felejthetetlen Karib-tengeri hajós utazás.
4. nap – Tengeren
A következő napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 11 éjszakán át otthonukként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni annak sok-sok szolgáltatásainak valamelyikét.
5. nap – Ocho Rios
Jamaika városában nyüzsgő éjszakai élet, napsütötte tengerpartok, különleges természeti látványosságok, mint például a Dunn's River trópusi vízesése, valamint a Delfin-öböl és még megannyi látványosság várja az ide érkező turistákat.
6. nap – Tengeren
7. nap – Aruba
Aruba a Kis-Antillák úgynevezett ABC-szigeteinek része. A sziget első lakói az arawak indiánok voltak. Venezuelától 29 km-re északra fekvő sziget a Holland Antillák részét képezte 1986-os függetlenségéig, azóta Hollandia alkotmányos része, mint autonóm terület. Oranjestad épületeinek pasztellszínű homlokzatai hívogató és játékos hangulatot kölcsönöznek a fővárosnak. Belső területe szélcsendes és kaktuszokkal, divi-divi fákkal teli, míg a félreeső öblök gyönyörű fehérhomokos strandjai alkotják a tengerpartjait. Aruba színes örökségét tükrözi a nyelvjárás, a Papiamento nevű nyelv, amely egyesíti a spanyol, a francia, a portugál, a holland, az afrikai és az angol nyelvek elemeit.
8. nap – Cartagena
Kolumbia ötödik legnagyobb városa, amely a Karib-tenger északi partjánál helyezkedik el. A hangulatos város számos látnivalóval várja az idelátogatókat, mint például a Világörökség részévé nyilvánított, fallal övezett óváros és erődítménye, amely a város megvédése érdekében épült. További látnivalók közé tartozik a Bolivár tér, San Pedro Claver monostora és az Inkvizíció Palotája.
9. nap – Colon
A Panamavárostól kb. 80 km-re észak-nyugatra, a Panama-csatorna karib-tengeri kijáratánál elhelyezkedő város, mely fekvésének és természeti adottságainak köszönhetően rendkívül közkedvelt úticélnak számít a turisták körében. Az érintetlen formában megőrzött Chagres dzsungel és annak őslakosai az Embara indiánok, elvarázsolják az ide látogató turistákat.
10. nap – Puerto Limon
Érintetlen partszakaszokkal, burjánzó banánültetvényekkel és dús esőerdőkkel tarkított város, amely természeti adottságának és élővilágának köszönhetően közkedvelt úticélnak számít a turisták körében. A gyönyörű Veragua esőerdő és élővilága, a Puma vízesés és még számtalan látnivaló várja, hogy felfedezzék.
11. nap – Tengeren
Az elmúlt négy nap alatt összegyűjtött élményeket most lehetőségünk adódik feldolgozni, megbeszélni és mellette természetesen pihenni, kikapcsolódni.
12. nap – Roatán
13. nap – Tengeren
14. nap – Miami
A hajóból történő kiszállást követően vásárlási és étkezési lehetőséget biztosítunk Önöknek a Dolphin Mall-ban, majd ezt követően transzfer a reptérre és hazautazás a Lufthansa járataival.
15. nap – München – Budapest
Müncheni átszállást követően megérkezés Budapestre.
a repülőjegyet menetrendszerinti járatokkal Budapest – Miami - Budapest útvonalon
a transzfereket Miamiban és egy fél napos szabadprogram lehetőséget Miamiban a hajóút után
a kétágyas elhelyezést 11 éjszakára a választott kabinkategóriában és 2 éjszakát a Miami Beach-en
a kikötői- és reptéri illetéket (159.000 Ft/fő)

a hajón teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a szállodában reggelit

string(474) "
A díjon felül – igény szerint - fizethető: az egyéb italfogyasztás, az ESTA vízum, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai, sztornó biztosítás (mértéke a teljes díj 3,0%-a), valamint utasbiztosítás.

Elutazás késő este Budapestről a Fly Dubai járatával.
2. nap – Dubai
Megérkezést követően egy félnapos városnézés keretén belül megtekintjük a Sheikh palotát, megállunk a Frame képkeretnél, ahol fotózási lehetőséget biztosítunk, majd megnézzük a hatalmas és vibráló Dubai Mall-t. Ezt követően transzfer a kikötőbe, ahová kb. 12 óra körül fogunk megérkezni és megkezdődik a beszállásunk a hajóba.
3. nap – Doha
Doha, Katar fővárosa és egyben legnépesebb városa a Perzsa-öbölben, mely egy egyszerű halászfaluból vált fényűző metropolisszá. A város egyik jellemző vonása ahogy hagyományok és a fényűzés egymás mellett megjelenik. Közel-Kelet gyöngyszeme látnivalókban is bővelkedik, így a nevezetességek közül érdemes ellátogatni a Souq Waqif-ba, a nyüzsgő bazárba, az Iszlám Művészeti Múzeumba, a Pearl-be, a gyöngykagyló alakú szigetre, mely a legpatinásabb lakónegyed a környéken, vagy éppen a Katar Cultural Village-be, mely a szűk utcákról és az arab építészeti csodáiról híres.
4. nap – Bahrein
Bahrein egy apró közel-keleti szigetország a Perzsa-öbölben, melyet egy híd köt össze Szaúd-Arábiával. Az ország fővárosa Manama mely a legnépszerűbb turisztikai célponttá vált. Bahrein híres gazdag kultúrájáról, modern építészetéről és pezsgő éjszakáiról. Az idelátogatóknak érdemes felfedezniük többek között a Muharraq souq bazárt, az Olaj Múzeumot, a teve farmot a sivatagi életfával, az Al Fateh Nagymecsetet, a Bahrein Erődöt vagy az UNESCO Világörökséghez tartozó Qal'at al-Bahrain régészeti lelőhelyet is.
5. nap – Tengeren
Ezt a napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 7 éjszakán át otthonukként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni annak sok-sok szolgáltatásainak valamelyikét, illetve az elmúlt három nap alatt összegyűjtött élményeket most lehetőségünk adódik feldolgozni, megbeszélni és mellette természetesen pihenni, kikapcsolódni.
6. nap – Abu Dhabi
Abu Dhabi az Egyesült Arab Emírségek hét emírsége közül a legnagyobb és egyben az ország fővárosa, valamint kulturális központja is. Abu Dhabi olyan látnivalókkal rendelkezik, mint például a grandiózus, hófehér színben pompázó Sheikh Zayed nagymecset, az egyedülálló stílusú Emirates Palace Hotel, a Saadiyat szigeten található Guggenheim Abu Dhabi Múzeum, a Yas szigeten a Ferrari World, a Ferrari Témapark, vagy a párizsi Louvre „másolata” a Louvre Abu Dhabi.
7. nap – Sir Bani Yas
A 160 négyzetkilométer területű Sir Ban Yas sziget kb. 250 kilométer távolságban fekszik Abu Dhabitól és a sziget csaknem felét az Arab-félsziget egyik legnagyobb vadvédelmi rezervátuma foglalja el, melyben hozzávetőleg 10 ezer állat él a vadon.
8. nap – Dubai
Dubai az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városa, ami tulajdonképpen egy oázis a sivatag közepén, mely az üzleti élet és a turizmus központjává nőtte ki magát. Méltán nevezik az ellentétek városának is, hiszen itt a legmodernebb üvegpaloták ugyanúgy részei a városnak, mint a régi széltornyokkal díszített házak és a város határában kezdődő homoksivatag. A várost „Az arab világ Párizsának” is nevezik, mely évente rengeteg turistát csalogat magához jövőbemutató, gigantikus épületei, látványos, ráfordítást nem nélkülöző szórakoztató centrumaival.
9. nap – Dubai - Budapest
A hajóból történő kiszállást követően egy félnapos túra alkalmával megtekintjük a sípályát, majd a Mall of the Emirates bevásárlóközpontban még hazautazásunk előtt vásárlási, illetve étkezési lehetőséget biztosítunk utasaink részére. A vásárlást követően transzfer a reptérre és hazautazás Budapestre a Fly Dubai járatával.
a repülőjegyet Budapest – Dubai - Budapest útvonalon
személyenként 20 kg feladható poggyászt
a transzfereket és 2 félnapos kirándulást Dubaiban
a kétágyas elhelyezést 7 éjszakára a választott kabinkategóriában
a kikötői- és reptéri illetéket (175.000 Ft/fő)

a hajón teljes ellátást korlátozott italfogyasztással, a repülőn irányonként egyszeri melegétel szolgáltatást

string(470) "
A díjon felül – igény szerint - fizethető: az egyéb italfogyasztás, a fakultatív kirándulások és személyre szabott szolgáltatások árai, útlemondási biztosítás (mértéke a teljes díj 3,0%-a), valamint utasbiztosítás.

Elutazás Budapestről isztambuli átszállással a Turkish járataival, megérkezés Miamiba, majd transzfer a szállodába.
2. nap – Miami
Ezt a napot Miamiban töltik, ahol lehetőségük lesz fakultatív program keretein belül vagy egyénileg felfedezni a várost.
3. nap – Hajóút kezdete
Reggeli a szállodában, majd transzfer a kikötőbe és kezdetét veszi egy felejthetetlen Karib-tengeri hajós utazás.
4. nap – Ocean Cay MSC Marine Reserve
A hajótársaság 2019 októberében átadásra került saját szigete a Bahamákon, ahol lehetőségük lesz pihenni, strandolni vagy fakultatív kirándulás keretén belül snorkelezni.
5. nap – Tengeren
Ezt a napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 7 éjszakán át otthonukként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni annak sok-sok szolgáltatásainak valamelyikét.
6. nap – Cozumel
Cozumel, Mexikó legnagyobb szigete a Yucatán-félszigettől kb. 20 km-re található. A sziget híres az őt körülvevő vizek fantasztikus búvárkodási és sznorkelezési lehetőségeiről, ugyanis itt található a világ második legnagyobb korallszirtes területe.
7. nap – Grand Cayman
A Kajmán-szigetek legnagyobb és legnyugatibb tagja, a brit tengerentúli terület gazdasági, turisztikai és kulturális központja. Itt található a főváros, George Town.
8. nap – Ocho Rios
Jamaika városában nyüzsgő éjszakai élet, napsütötte tengerpartok, különleges természeti látványosságok, mint például a Dunn's River trópusi vízesése, valamint a Delfin-öböl és még megannyi látványosság várja az ide érkező turistákat.
9. nap – Tengeren
Az elmúlt három nap alatt összegyűjtött élményeket most lehetőségünk adódik feldolgozni, megbeszélni és mellette természetesen pihenni, kikapcsolódni.
10. nap - Miami
A hajóból történő kiszállást követően egy rövid panorámás városnézést követően vásárlási és étkezési lehetőséget biztosítunk Önöknek a Dolphin Mall-ban, majd ezt követően transzfer a reptérre és hazautazás a Turkish járataival.
11. nap – Isztambul - Budapest
Isztambuli átszállást követően megérkezés Budapestre.
a repülőjegyet menetrendszerinti járatokkal Budapest – Miami - Budapest útvonalon
a transzfereket Miamiban és egy fél napos szabadprogram lehetőséget Miamiban a hajóút után
a kétágyas elhelyezést 7 éjszakára a választott kabinkategóriában és 2 éjszakát a Miami Beach-en
a kikötői- és reptéri illetéket (329.000 Ft/fő)

Elutazás kora reggel Budapestről a Brussels Airlines járataival. Megérkezést követően transzfer a szállodába.
2. nap – Tenerife
Reggeli után egy félnapos túra keretén belül megtekintjük az Anaga természetvédelmi területet, a Teide hegyet, illetve Puerto de La Cruz városát, majd ezt követően transzfer a kikötőbe és megkezdődik a beszállásunk a hajóba.
3. nap – Lanzarote
A Kanári-szigetek legkarakteresebbnek tartott tagján olyan érzésünk van, mintha egy másik bolygón járnánk. A hihetetlen lávamezők, a látványos szőlőtermő vidékek, a vulkanikus alapok miatt sok helyütt fekete homokos strandok, a barlangrendszerek vagy épp a smaragdszínű Zöld Lagúna külön-külön is különlegesek, de jelenlétük egyetlen szigeten egyszerre már-már szinte hihetetlen. A főváros, Arrecife hangulatos kikötőváros, ahol történelmileg jelentős épületeket fedezhetünk fel.
4. nap – Fuerteventura
Fuerteventura a Kanári-szigetek második legnagyobb tagja. Azért kapta az Öreg sziget becenevet, mert valaha volt hegységei mára erősen lekoptak. Az UNESCO 2009-ben biológiai rezervátummá nyilvánította a sziget teljes területét és a gazdag tengeri élővilágot (bálnák, delfinek, teknősök). A szigeten számos natúrparkot is kialakítottak, a természeti értékek megőrzése céljából. A Kanári-szigetek közül itt találhatóak a leghosszabb homokos strandok és Afrikához való közelsége miatt klímája kiegyensúlyozott. A sziget egyik gasztronómiai nevezetessége a Majorero kecskesajt, melyet gyakran olívaolajjal vagy fűszerekkel tálalnak.
5. nap – Tengeren
Ezt a napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 7 éjszakán át otthonukként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni annak sok-sok szolgáltatásainak valamelyikét, illetve az elmúlt három nap alatt összegyűjtött élményeket most lehetőségünk adódik feldolgozni, megbeszélni és mellette természetesen pihenni, kikapcsolódni.
6. nap – Santa Cruz de La Palma
La Palma a Kanári-szigetek északnyugati tagja és vulkanizmusa a többi szigetnél aktívabb. Hatalmas beomlott kráterei és magas hegyei mintegy 2 millió éve keletkeztek. La Palma fővárosa, Santa Cruz a sziget keleti részén található. A történelmi város a virágkorát a XVI. században élte, ekkor vált Európa harmadik legjelentősebb kikötőjévé. A XVI. század második felében épített erődítmények (Castillo de Santa Catalina és a Castillo de Santa Cruz del Barrio) megvédték a várost a kalóztámadásoktól. A város főbb történelmi-építészeti értékei közé tartoznak a flamand művészet alkotásaiban bővelkedő templomok, a gazdagon faragott faerkélyek, illetve macskaköves utcái.
7. nap – Las Palmas
Las Palmas városa Gran Canaria szigetén a Kanári-szigetek legnagyobb városa. Gran Canaria a harmadik legnagyobb tagja a Kanári-szigeteknek, a szinte tökéletes kör formájú sziget kellőképp változatos ahhoz, hogy egy egész kontinensnyi érdekesség elférjen rajta. Gran Canaria változatos képére leginkább a „vadregényes” szó illik: kaktuszok, pálmafák, rengeteg növény és színes virágok dekorálják, felhőkig érő hegyekkel, sziklákkal, kanyonokkal, trópusi erdőkkel és homokdűnékkel tarkított, gazdag állatvilággal is rendelkező tájat.
8. nap – Funchal
Funchal gyönyörű természeti környezetben fekvő városa Madeira fővárosa. A hegyoldalba épült város buja növényzetű partjai csodálatos látványt nyújtanak. Ha itt járunk érdemes megtekintenünk Cabo Girãot (a világ második legmagasabb tengerbe szakadó sziklafalát), illetve Riberia Brava városát, amely nevét a városba torkolló vad patakról (Riberia Brava) kapta.
9. nap – Tenerife - Budapest
A hajóból történő kiszállást követően transzfer a reptérre és hazautazás Budapestre a Swiss Airlines járataival.
a repülőjegyet Budapest–Tenerife-Budapest útvonalon
személyenként 23 kg feladható poggyászt
a transzfereket és 1 félnapos kirándulást Tenerifén a hajóút előtt
a kétágyas elhelyezést 1 éjszakára Tenerifén és 7 éjszakára a választott kabinkategóriában
a kikötői- és reptéri illetéket (106.950 Ft/fő)

a szállodában reggelit és a hajón teljes ellátást korlátozott italfogyasztással

Elutazás Budapestről zürichi átszállással a Swiss Airlines járataival, majd megérkezés Miamiba és transzfer a szállodába.
2. nap – Miami
Ezt a napot Miamiban töltik, ahol lehetőségük lesz fakultatív program keretein belül vagy egyénileg felfedezni a várost.
3. nap – Hajóút kezdete
Reggeli a szállodában, majd transzfer a kikötőbe és kezdetét veszi egy felejthetetlen Karib-tengeri hajós utazás.
4. nap – Ocean Cay MSC Marine Reserve
A hajótársaság 2019 októberében átadásra került saját szigete a Bahamákon, ahol lehetőségük lesz pihenni, strandolni vagy fakultatív kirándulás keretén belül snorkelezni.
5. nap – Tengeren
Ezt a napot a tengeren töltjük, így alkalmunk adódik felfedezni a 7 éjszakán át otthonukként szolgáló úszó szállodát és igénybe venni annak sok-sok szolgáltatásainak valamelyikét.
6. nap – Cozumel
Cozumel, Mexikó legnagyobb szigete a Yucatán-félszigettől kb. 20 km-re található. A sziget híres az őt körülvevő vizek fantasztikus búvárkodási és sznorkelezési lehetőségeiről, ugyanis itt található a világ második legnagyobb korallszirtes területe.
7. nap – Grand Cayman
A Kajmán-szigetek legnagyobb és legnyugatibb tagja, a brit tengerentúli terület gazdasági, turisztikai és kulturális központja. Itt található a főváros, George Town.
8. nap – Ocho Rios
Jamaika városában nyüzsgő éjszakai élet, napsütötte tengerpartok, különleges természeti látványosságok, mint például a Dunn's River trópusi vízesése, valamint a Delfin-öböl és még megannyi látványosság várja az ide érkező turistákat.
9. nap – Tengeren
Az elmúlt három nap alatt összegyűjtött élményeket most lehetőségünk adódik feldolgozni, megbeszélni és mellette természetesen pihenni, kikapcsolódni.
10. nap - Miami
A hajóból történő kiszállást követően vásárlási és étkezési lehetőséget biztosítunk Önöknek a Dolphin Mall-ban, majd ezt követően transzfer a reptérre és hazautazás a Swiss Airlines járataival.
11. nap – Zürich - Budapest
Zürichi átszállást követően megérkezés Budapestre.
a repülőjegyet menetrendszerinti járatokkal Budapest – Miami - Budapest útvonalon
a transzfereket Miamiban és egy fél napos szabadprogram lehetőséget Miamiban a hajóút után
a kétágyas elhelyezést 7 éjszakára a választott kabinkategóriában és 2 éjszakát a Miami Beach-en
a kikötői- és reptéri illetéket (129.270 Ft/fő)